Galamb- és díszmadár kiállítás - 2009

31 éve alakult a klub, s azóta – egy kivételével- nem telt el év, hogy ne rendezett volna kiállítást a Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesületének abonyi csoportja. Teszik ezt annak ellenére, hogy nem vagyunk könnyű helyzetben.

Nem vagyunk, hiszen a csoport a művelődési ház keretén belül működik, ahol erre a célra jelenleg nincs megfelelő terem, mert tanítás is zajlik az épületben. Ennek ellenére mindig akad olyan megoldás, amellyel áthidalhatjuk a problémát.

Az idén két segítőnk is akadt. Egyik az önkormányzat volt, aki a Kostyán-féle házat biztosította, a másik pedig Halasi Olivér vállalkozó, aki a Lavatka kúriát engedte át.

Mivel ez utóbbi komfortosabb volt és esztétikusabb is, örömmel vettük segítségét. Az önkormányzat a serlegekre is biztosított 70 ezer forintot. Ezeket a díjkiosztó vacsorán kapják meg a tenyésztők.

Az idén is sokféle galamb, baromfi, díszmadár volt látható a kiállításon. A kiadott katalógus szerint 322 galamb 12 díszbaromfi és 16 díszmadarat hozott el bemutatni az 52 tenyésztő.

Nézzék meg a képeket, és jövőre találkozzunk a kiállításon!

A fotók ide kattintva tekinthetők meg!

Korbély Csabáné
Fotó: Szilágyi Tamás

 

2009. február 01.

Forrás: www.mukomu.lapunk.hu